A perirat szerint a gyárban a felettesek többször is megjegyzéseket tettek Barraza és női kollégái megjelenésére, Barraza beosztását úgy alakították, hogy egy olyan kollégájával kelljen együtt dolgoznia, akiről köztudott volt, hogy rá akar hajtani és a hatalmukat kihasználva minden női alkalmazottat, aki panaszt akart tenni az ügyben, elhallgattattak.

A kereset egy másik, a Tesla ellen indult perre emlékeztet. Akkor a bíróság Owen Diaz javára ítélt, aki szintén ebben a gyárban dolgozott és azért terelte hivatalos útra az ügyet, mert kollégái rasszista falfirkákkal és beszólásokkal zaklatták, aminek következtében álmatlanságban szenvedett és fogyott is.

A gyárral szemben rengeteg panasz érkezik, a kaliforniai munka- és lakhatásügyi bizottság csal 31 panaszt kapott a Tesláról, amiben rassz, kor, nemi hovatartozás, fogyatékosság vagy terhesség miatt ért valakit diszkrimináció, írja a Bloomberg.

Barraza állítása szerint amikor a HR-eseknél akart panaszt tenni, adtak neki egy e-mail címet, amely azonban már nem volt használatban. Valahogy végül sikerült eljuttatnia aggodalmait egy HR-képviselőnek, de azóta sem tud arról, hogy bármilyen nyomozás indult volna az ügyben.


Mindeközben TikTokon elkezdett terjedni egy videó egy szerelőről, akinek egyik kedvenc időtöltése BMW-logókat feszegetni le autókról. Ennek azonban megvan a hátránya is. Hogy mi, arról itt írtunk részletesebben.