A gyártó az Art Battle nevű nemzetközi szervezettel lépett együttműködésre, akik tehetséges fiatal grafikusoknak adnak lehetőséget arra, hogy egy időkorlátos egyenes kieséses versenyben mérik össze tudásukat. Az Art Battle kanadai sorozatában Rei Misiri és Megan Claire Keho használt egy Porsche Taycan 4S-t vászonként.

A The Art of Electric, azaz Az Elektromosság Művészete című eseményen Misiri egy fekete Taycanon dolgozhatott.  A torontói, elsősorban falfestményeken és autókon dolgozó művész szerint az ő művét „különböző kultúrák és a természet esztétikai elemei” ihlették. Kedvenc húzása a vastag, de kifinomult ecsetvonások használata fekete háttéren és ezt itt maximálisan kamatoztathatta.

Keho mindeközben egy fehér Taycant kapott, az ő specialitásai ugyanis a nagy, élénk színekkel teli falfestmények. Mint mondta, az ő fő inspirációja „azok az emberek, akik másokért küzdenek és olyan köztereket akarnak létrehozni, ahol fontos párbeszédeket lehet lefolytatni.”

A két versenyzőnek élő közönség előtt, mindössze két óra alatt kellett elkészítenie a saját autóját, az eseményt az interneten is lehetett követni. A győztest a helyszínen lévő nézők választották ki, Misiri fekete metálfényes Porschéje kis különbséggel nyert, így ő jutott tovább az Art Battle torontói döntőjébe, ahol a nemzeti bajnokságon való részvétel lesz a tét.

Az autókat magukat a Porsche kanadai részlegének médiaeseményein fogják használni, de csak azután, hogy készítőik beülhettek a volán mögé. Ezután eladják majd a két Taycant, de a Porsche jelezte, hogy sajnos a művészek alkotásai egy borításra lettek felvive, amit levesznek az autókról, mielőtt piacra dobják őket.


Mindeközben TikTokon elkezdett terjedni egy videó egy szerelőről, akinek egyik kedvenc időtöltése BMW-logókat feszegetni le autókról. Ennek azonban megvan a hátránya is. Hogy mi, arról itt írtunk részletesebben.