Már korábban születtek olyan feltételezések, hogy a jövőre érkező Audi Q5 E-Tron a Volkswagen ID.6 némileg elegánsabb formában, ez azonban most be is bizonyosodott, miután a az Audi az Auto Guangzhoun 2021 kiállításon lerántotta a leplet a szériamodellről.

Ez az elektromos SUV lett a második olyan modell, az A7L szedán után, amelyet a VW kizárólag a kínai piacra szán, azonban nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy a Q5 E-Tron technikailag az ID.6 X luxusváltozata.

A hétüléses SUV pontosan ugyanakkora méretekkel rendelkezik, mint a VW-rokon, 4876 milliméter hosszú és 2965 milliméter a tengelytávolsága, és ugyanúgy három sorral, hat üléssel érkezik, valamint hátsó-, illetve összkerékhajtást is kap.

A Q5 E-Tron 40 egy 83,4 kWh-s akkumulátort és egy egyetlen, hátulra szerelt villanymotort kap, amely 201 lóerőt biztosít, míg az „50“ modell esetében elöl  is hozzájárul egy motor a 302 lóerős összteljesítményhez, miközben ugyanazt az akkumulátort használja, mint a kisebb változat.

Lesz egy belépő szintű Q5 E-Tron 35 is RWD kivitelben, 177 lóerővel és egy kisebb, 55 kWh-s akkumulátorral.

A Q5 E-Tron csak Kínában lesz elérhető, míg Európába és Észak-Amerikába a kifinomultabb Q6 E-Tron érkezik majd.


Mindeközben TikTokon elkezdett terjedni egy videó egy szerelőről, akinek egyik kedvenc időtöltése BMW-logókat feszegetni le autókról. Ennek azonban megvan a hátránya is. Hgoy mi, arról itt írtunk részletesebben.