A jövő év január 6-16. között megrendezésre kerülő 2022-es Kissimmee Mecum aukció egyik fő attrakciója várhatóan ez a Porsche 911 Turbo lesz a 964-es generációból, amely amellett, hogy ritka darab, számos klasszikus autós díjat nyert.
Annyira ritka, hogy a Porsche eredetiségigazolást állított ki róla, ugyanis egyike annak a mindössze 350 példánynak, amelyet az amerikai piacra gyártottak az 1994-es modellévben, amely a hátsókerék-hajtás utolsó éve volt a 911 Turbo ezen generációjában.
A különlegessége, amely miatt biztosan hatalmas összegért fog elkelni, hogy szerepelt az 1995-ös Bad Boys című filmben, amelyben Will Smith és Martin Lawrence játszotta a főszerepet.
Bár biztosan nem garázsban tartott modell volt, ugyanis kilométerórán 34.396 mérföld (55.355 kilométer) szerepel, viszont nem látszanak rajta a használat nyomai. Az autó eredetileg Michael Bay filmrendező tulajdonában volt, aki eladta Pat Sandstone filmproducernek. Még néhányszor gazdát cserélt, mígnem 2014-ben a jelenlegi tulajdonos visszavásárolta a Drendel-gyűjteményből.
A 911 Turbo ekkor 3,6 literes hathengeres turbómotorral, kézi váltóval és hátsókerék-hajtással rendelkezett. Felszerelték gyári légkondival, rádióval és kazettás magnóval, de még napfénytetőt is kapott. A legnagyobb különlegessége azonban kétség kívül a kerekek kialakítása a fúrt fékekkel.
Az autó számos díjat nyert különféle rendezvényeken, első helyezést ért el az Amelia Islanden, a French Lick Porsche Parade Restoration-ön és a Pinehurst Concours d’Elegance-on is, de megjelent a Bad Boys for Life 2020-as premierjén a vörös szőnyegen 2020 januárjában.
Mindeközben TikTokon elkezdett terjedni egy videó egy szerelőről, akinek egyik kedvenc időtöltése BMW-logókat feszegetni le autókról. Ennek azonban megvan a hátránya is. Hgoy mi, arról itt írtunk részletesebben.