A BMW már 19-ik alkalommal osztja ki a MotoGP szezonbeli kvalifikációk legeredményesebbjének járó díjat, amely hagyományosan egy BMW M autó. Az El Diablo becenévre hallgató Quartararo mindemellett októberben bebiztosította magának a világbajnoki címet is.
A Brands Hatch Grey Metallic színben fényezett szedánt a hétvégén, a szezon utolsó valenciai futamán adták át jogos tulajdonosának. Fabio Quartararo öt pole pozíciót szerzett a 2021-es szezon során, és az M5 CS-t Franciscus van Meeltől vette át – írja a BMW Blog.
A BMW és a MotoGP együttműködése 23 évre nyúlik vissza, M-es autót 2013 óta ajándékoznak a legsikeresebb időmérős versenyzőnek. Marc Márquez a rekorder, aki összesen hétszer nyerte el a díjat, Valentino Rossi és Casey Stoner pedig holtversenyben három sikerrel áll. Fabio Quartararo két diadallal holtversenyben áll Jorge Lorenzóval, míg egy-egy sikert tudhat magáénak Sete Gibernau és Nicky Hayden.
Az M5 CS jelenleg a BMW legfelkapottabb autója, legalábbis addig biztosan, amíg meg nem érkezik az XM. A 4,4 literes, duplaturbós V8-as 635 lóerős teljesítményével ennél erősebb utcai BMW még nem volt, a nagyteljesítményű szedán három másodperc alatt gyorsul 100 km/órára.
A BMW M egy különleges eseményt tervez a MotoGP jövő évi szezonjára, ugyanis 2022-ben ünneplik az 50-ik születésnapjukat, bár részleteket nem hajlandók elárulni, biztos, hogy valami nagy dobásra készülnek.
Mindeközben vasárnapi tesztjén összetört az egyetlen itthoni, magánkézben lévő WRC-autó, Bútor Róbert Citroen C3 WRC. Az esetről videó is készült, amit itt lehet megnézni.