Az új 5-ös BMW 2023-ban érkezik a piacra, azaz jövőre valószínűleg be lesz mutatva. Az új 7-es sorozat lesz az irányadó számára, ami már a közeljövőben megérkezhet, de az 5-ös sorozatnak egy i5 nevű elektromos változata is érkezhet.
Az álca ellenére látható, hogy az új modell frontrészét átalakítják, de nem kapja meg az új 7-es sorozat osztott fényszóróit, ehelyett hagyományosabb lámpái lesznek, nem nagyon különbözőek a jelenlegiektől. Az egész modell alakja ismerős lehet, hátul az álca alól kikandikál a prototípus fényszórója.
Az új 5-ös sorozat és az i5 technikai adatai egyelőre ismeretlenek, de nagyjából tudni, mire számíthatunk. A benzines modell négy- és hathengeres erőforrásai enyhehibrid technológiával lesznek felvértezve és lesz két plug-in hibrid is, mindkettő egy háromliteres hathengeressel. A csúcsmodell M5 a BMW 4,4-literes biturbós V8-asát két villanymotorral egyesítheti.
Az elektromos i5 mindeközben egymotoros hátsókerekes és kétmotoros összkerekes változatban is kapható lesz 70-100 kWh-s akkucsomagokkal.
Mindeközben az Alfa Romeo vezérigazgatója egyértelmű kijelentéseket tett a cég kínálatának jövőjéről, erről itt lehet részletesebben olvasni.