A meghökkentő ötlet a skót grafikus Chris Labrooy fejéből pattant ki, aki arról híresült el, hogy 3D-technológiával készít képeket, melyeken többnyire autókat láthatunk, és mivel nagyon közel áll hozzá a Porsche munkássága, több alkalommal is visszaköszöntek már a modellek munkáiban.

A képzőművész kivételes tehetséggel van megáldva, így nem csodáljuk, hogy a Porsche is felkapta a fejét alkotásaira, arra azonban nem számítottunk, hogy a kínai vezérképviselet 20. születésnapját egy meghökkentő alkotással fogja ünnepelni.

A Porsche ugyanis gondolt egyet, és a valóságba ültette Labrooy egyik megmagyarázhatatlan művét, a hattyú 911-est – ráadásul egyenesen életnagyságban.

A bizarr kinézetű alkotás az 1996-os 911 modellen alapul, a szélvédő helyett egy gigantikus hattyú figyel, míg a kerekeit úszógumira cserélték. A fura hattyúautót a jövőben kiállításokon és múzeumokban láthatjuk majd.


Mindeközben a Nissan itthoni PR-menedzsere adott helyzetjelentést a chiphiány hatásairól, amit mondott, az nem feltétlenül biztató. Itt lehet erről többet olvasni.