A jelenleg kapható DBX önmagában is elég jó az AMG-ből származó 4,0 literes, 542 lóerős és 694 Nm nyomatékú duplaturbós V8-asnak köszönhetően. Egyelőre nem tudni, mit kap majd a hibrid, de a még erősebb, tisztán belsőégésű motorral hajtott DBX-ben is megvan a potenciál a nagyságra.

Felszerelhetik a DB11 5,2 literes, duplaturbós V12-esvel is, amely 630 lóerőt teljesít, de a források szerint a 700 lóerőhöz közelebbi teljesítmény is lehetséges.

A Nürburgringen készült kémfotók szerint a nem hivatalosan DBX S névre hallgató modellen látható az erősen áttervezett első lökhárító és a nagyobb légbeömlők is, valamint hátul feltűnik négy kipufogócső.

A SUV többi része nagyrészt ugyanúgy néz ki, mint a V8-as motorral szerelt modell, de az új keréktárcsák, a nagyobb gumiabroncsok és a jobb fékrendszerek is részei lesznek a végleges csomagnak.

Motor szempontjából az egyetlen értelmes alternatíva az AMG V8-asának tuningolt változata annak érdekében, hogy elcsábítsa a Lamborghini Urus vásárlóit, a hamarosan érkező Ferrari Purosangue-ról nem is beszélve.

A DBX jelenleg egy nagyon felkapott modell, és a hibrid változat minden bizonnyal még magasabbra foga tenni a lécet, de a nagy teljesítményt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A DBX S leleplezési dátuma egyelőre ismeretlen, bár valószínű, hogy valamikor jövőre érkezik.


Mindeközben a Lamborghini elég sértődötten reagált arra, hogy a Countach egykori tervezője elhatárolódott a modell újabb változataitól. A választ itt lehet olvasni.