Diess hangoztatta, hogy a Volkswagennek fel kell gyorsítania az elektromos autókra valló átállást, ha a világ vezető autógyártója akar maradni, és versenybe tudjon szállni a Teslával.

Korábban elmondta, hogy a cég akár 30 ezer munkahelyet is elveszíthet, ha ez a folyamat túl lassú lesz, ezek a megjegyzések pedig nagyon nem tetszettek a szakszervezetek képviselőinek.

A Carscoops szerint Diess a csütörtöki dolgozói értekezleten aggodalmát fejezte ki a cég wolfsburgi gyára miatt: „Igen, aggódom Wolfsburg miatt. Szeretném, hogy a gyermekeitek és az unokáitok számára is biztos pont legyünk itt, Wolfsburgban“ – mondta.

Daniela Cavallo, az üzemi tanács vezetője felszólította Diess-t, hogy inkább a félvezetőhiány megoldására összpontosítson, mintsem hogy a közösségi médiás posztjainak szentelje az idejét.

Cavallo nehezményezte, hogy a VW 2020-ban kevesebb mint 500 ezer járművet gyártott itt, idén ez a szám csak 400 ezer lehet, annak ellenére, hogy öt évvel ezelőtt aláírtak egy szerződést, miszerint 2020-ban legalább 820 ezer autót gyártanak Wolfsburgban.

„Gyakran megkérdezik tőle, hogy miért hasonlítom magunkat mindig a Teslához. Tudom, hogy ez egyesek számára bosszantó, de ha nem beszélek Elon Muskról, ő akkor is ott lesz, forradalmasítja az iparágunkat, és sokkal versenyképesebbé válik“ – tette hozzá Diess.


Mindeközben Szlovákiában drasztikus változáson mennek keresztül a gyorshajtással kapcsolatos szabályok. A részletekről itt írtunk.