A Volkswagen ID. Buzzt tavaly júniusban láthattuk először kémfotókon, majd júliusban ismét felbukkant, ám az akkor lencsevégre kapott példányok a teherszállító változat prototípusai voltak, és az első és hátsó LED-eket is jobban álcázták.

A most rajtakapott változat az ID. Buzz személyszállító verziója, amit a hátsó ablakok és az autó két oldalán lévő tolóajtók is bizonyítanak. A jármű belsejében 10 colos infotainment képernyőt és egy kisebb digitális műszeregységet is láthatunk, amely az ID.3-hoz hasonlóan fest. A háromküllős kormány enyhén dől, és integrált érintésérzékeny kezelőszervekkel rendelkezik.

A MEB platformra épülő ID. Buzz várhatóan több változatban lesz elérhető, és az alapmodell egyetlen 201 lóerős villanymotorral rendelkezik majd. Ennél erősebb változata két villanymotorral lesz felszerelve, amely 365 lóerős kombinált teljesítményre lesz képes, és az akkumulátorok kapacitása 48 kWh és 111 kWH között mozoghat - a legnagyobb 550 kilométeres hatótávot biztosít.

A Volkswagen ID. Buzz a tervek szerint 2022-ben kerülhet az európai piacra, Amerikába pedig egy évvel később, 2023-ban érkezik meg. Ha minden jól megy, a teljesen önvezető változat 2025-ben áll majd szolgálatba a németországi Hamburgban.


Mindeközben Szlovákiában drasztikus változáson mennek keresztül a gyorshajtással kapcsolatos szabályok. A részletekről itt írtunk.