A Toyota legkisebb autójának első két generációját a már a Stellantisba tartozó Peugeot és Citroen segítségével fejlesztette ki, de az új változat már teljesen saját munka, mivel a PSA-csoport egykori márkái kiszálltak a szegmensből, a 108-as és a C1-es elkaszálásával így az Aygónak kevesebb riválisa lesz.

A francia szálak elvarrása mellett az új Toyota arculata is változik azzal, hogy neve kap egy X-et, jelezvén, hogy ferdehátú helyett crossover lett. Hiába lett azonban jelentősen nagyobb az Aygo X, Európában továbbra is kisautónak számít.

A 3700 mm hosszú városi autó 235 mm-t nőtt elődjéhez képest, ebből 90 mm-t nyúlt a tengelytáv, ezzel nagyobb lábteret hagyva a hátul ülő utasoknak. Bár nagyobb a tér a tengelyek közül, a hátsó ablakok továbbra sem lesznek letekerhetőek.

A kocsi szélesebb is lett 125 mm-rel (1740) és magasabb 65-tel (1525), így kb. a Hyundai i10-hez, a Kia Picantóhoz és a Fiat Pandához hasonló méretű. Az Aygo felcseperedése nagyobb raktérrel is jár, a csomagtérajtóig számolva 231, a tetőig számolva 269 liter lett ez, vagy 829, ha a hátsó üléseket lehajtjuk.

Olyan nagy lett a kisautó, hogy a Toyota szerint rendjén van 18 colos, mattfekete felniket rakni rá narancs kontrasztfestéssel. A GA-B platformnak hála továbbra is kapható behúzható vászontetővel a kocsi és hiába lett jóval nagyobb, forgásköre 4,7 méter, így remekül manőverezhető a betondzsungelben.

Hogy jobban kihangsúlyozza crossover vonásait, az Aygo X kerékívei húsos fekete műanyagborítást kaptak és 11 mm-rel magasabban is ül elődjénél. Emellett a sofőr helye is több mint öt centiméterrel feljebb került.

Az utastér majdnem olyan sikkes, mint a karosszéria, élénkszínű szegélyekkel és egy kilenc colos érintőképernyővel a műszerfalon. Bár Európában az Aygo X a belépőszintű Toyota, a vezeték nélküli töltő és a hangulatvilágítás is elérhető benne, ahogy a LED-fényszórók és az OTA frissítések is. A vezetési segédletek között is olyanok vannak, mint az éjjeli gyalogosészlelő és a sávtartó automata.

A Toyota a motorkínálatot igen egyszerűen tartja: Egyetlen darab van, egy egyliteres benzines szívómotor 72 lóerővel és 93 Nm-es nyomatékkal. A háromhengeres motor mellé ötsebességes kézi vagy CVT váltó kapható.

A csináld-magad váltóval kegyetlen lassan, 15,6 mp alatt van az Aygo X százon, ebből a CVT viszont csak egy tizedet nyes le. A végsebesség előbbi esetén 158, utóbbi esetén 151 km/h. Felszereltségi szinttől függően az Aygo X 940-1015 kg lehet. Mivel könnyűsúlyú, mindössze 4,7 liter benzint fogyaszt 100 km-en és csak 107 gramm szén-dioxidot bocsát ki kilométerenként.

A Toyota lett az egyedi tulajdonosa annak a cseh gyárnak, ahol a Peugeot-val és a Citroennel közösen gyártottak modelleket, a legújabb Yaris már ott készül és a következő az európai Aygo X lesz a gyártósoron. Az értékesítés 2022-ben indul.


Az Audi közben bemutatta a Kínába szánt csúcsmodelljét, az A8 L Horchot. Itt szedtünk össze mindent, amit érdemes róla tudni.