A BMW frissített X7-esét már többször is láthattuk tesztelni, és a márka zászlóshajó SUV-jának néhány frissítését a modell teljesítményváltozatán is alkalmazzák majd.  Az új kémfotókon láthatjuk, hogyan fog kinézni a ráncfelvarrott Alpina XB7, bár a prototípusra vetett pillantásunkat sok álcázás akadályozza.

A Németországban (valószínűleg München környékén) feltűnt tesztautó nem visel teljes karosszéria-álcát, bár az elejét teljesen fólia fedi. Azonban még ez sem tudja megakadályozni, hogy az új kettős fényszórók láthatóvá váljanak, ami lényegében megerősíti, hogy az új XB7 osztozik az első homlokzati kialakításon a faceliftes X7-essel. Az első lökhárító is az újnak tűnik, és ugyanez mondható el a hátsóról is.

Hátul egy pár, az XB7 végleges sorozatgyártásúnak tűnő hátsó lámpája látható. Ráadásul a négyes kipufogórendszer is feltűnik ezen a prototípuson. A lökhárító közepén van egy kis nyílás, amelyet álcázás nélkül szabadon hagytak, bár lehet, hogy ez nem része a lökhárító végleges elrendezésének.

A motorháztető alatt nem számítunk nagy változásokra, ha egyátalán lesznek. Az XB7 már most is eléggé ütőképes a maga 612 lóerejével (456 kilowatt) és 800 newtonméter nyomatékával, amely a BMW 4,4 literes, duplaturbós V8-asának továbbfejlesztett változatából származik. Ez elegendő teljesítmény a 0-100 kilométer/óra sprinthez mindössze 4,2 másodperc alatt, ami igencsak lenyűgöző egy hétüléses SUV-tól, amely tekintélyes, 2 658 kilogramm súllyal rendelkezik.

Zárásként megjegyezzük, hogy a 2021-es Alpina XB7 jelenleg az Egyesült Államokban 141 300 dolláros (43,7 millió forint) induló áron  kapható, ami körülbelül 2000 dollárral (619 ezer forint) kedvezőbb árat jelent, mint a B7 esetében. Arra számítunk, hogy a felfrissített változat valamikor a jövő év vége felé hasonló árcédulával kerül a szalonokba.


Mindeközben előkerült egy videó, amelyen az egykor a Top Gear Stigjének jelmezét is magára öltő Ben Collins megmutatja, mit tud egy Bugatti Chiron. A videót itt lehet megnézni.