Megközelíti a százezret azon autók száma, amelyek gyártását szeretnék befejezni, de nem tudják. Ezek között olyanok is lesznek, amelyek soha nem készülnek el - mondta el Markus Duesmann, az Audi igazgatótanácsának elnöke az Augsburger Allgemeinének.

A szakember szerint a félvezetők hiányából adódó nehézségek jócskán áthúzódhatnak a jövő évre is, de az Audinál abban bíznak, hogy 2022 első félévének végére stabilizálódik a termelés és chipszállítások. Duesmann úgy véli, a válság egy rekordévtől fosztja meg a vállalatot - írja a Napi.hu az MTI-re hivatkozva.

Az Audi elnöke arról is beszélt, hogy a vállalat át fogja vizsgálni a teljes szállítási láncát, hogy a jövőben biztosítani tudja a gyártáshoz szükséges, évi több milliárd chipet, arra azonban nem készülnek, hogy saját chipgyártásba fognak.

Duesmann az éghajlatváltozásról és a belső égésű motorral ellátott járművek felszámolására tett erőfeszítésekről is beszélt. Úgy fogalmazott: le kell szoktatni a világot a kőolaj és a benzin jelentette drogról.

“Le kell róluk mondanunk, és át kell állnunk az elektromos motorokra és a megújuló energiaforrásokra. A következő 30-40 évben sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy a világ élhető maradjon. Mindent meg kell tenni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért, és ennek egyetlen módja, ha lemondunk az olyan fosszilis tüzelőanyag-forrásokról, mint a szén vagy a kőolaj.”


Mindeközben egy szokatlan gyorsulási versenyen egy Ferrari 488 Pista állt ki egy Volkswagen Golf ellen - egy kis csavarral. A részletekről itt írtunk.