Az elektromos-hajtású teherautókkal történő áruszállítás több kérdést is felvet, melyek közül az egyik legfontosabb a hatótávolság, ugyanis ahhoz, hogy ez a jelentős változás végbemehessen, biztosítani kell a hosszú távú áruszállítás lehetőségét is.

Németországban pedig úgy döntöttek, kipróbálnak egy más területeken már bevált technológiát, ezért a vonatok és villamosok után az autópályán közlekedő teherautók számára is elérhetővé tették a villanykábeleket, melyekhez egy áramszedő segítségével csatlakoznak a járművek. A teszt közel két éve vette kezdetét, és még legalább egy évig folytatódni fog, de az eddig gyűjtött tapasztalatok pozitívnak bizonyultak.

A külső sáv fölött futó kábelekhez csatlakozó teherautók gyakorlatilag tisztán elektromos árammal tehetik meg a hosszabb távokat, ám mivel az áramszedő bármikor visszahúzható, szükség esetén, mondjuk egy sávváltásnál vagy autópályára történő lehajtáskor gond nélkül lecsatlakoztatható, ilyenkor pedig a belsőégésű motor vagy az elektromos hajtáslánc is aktiválható.

A projektért felelős Jan Bachmann úgy számol, hogy amennyiben a német autópálya-hálózat egyharmadán sikerül elhelyezni a sáv fölött húzódó elektromos vezetéket, úgy teherautó ipar károsanyag-kibocsátást nagyjából kétharmadával sikerülne csökkenteni.

Természetesen mindez csak azoknál a teherautóknál működne, melyek nagyrészt autópályákon közlekednek, ám a rövidebb távokhoz akár egy elektromos-hajtású Mercedes-Benz eActros is remek választás lehet.

Mint minden hasonló jellegű, infrastruktúrát érintő projekt, ennek megvalósítása is költséges folyamat lenne, ám David Cebon, a Cambridge-i Egyetem gépészmérnöki karának professzora szerint megoldható, hogy a költségek megtérüljenek, ehhez pedig mindössze annyit kell tenni, hogy az áramot olyan áron biztosítsák a kamionok számára, hogy annak használata a fuvarozócégeknek is megérje. Az általuk így befizetett összegek a professzor szerint a kezdeti beruházás és a fenntartás költségét is fedeznék.


Mindeközben Csehországban valaki összetörte a mindössze öt darabban létező Pagani Zonda C12 S egyikét. A részletekről itt írtunk.