A Bugatti idén mutatta be a Chiron Super Sport változatát, amely egy fokkal nagyobb luxust nyújt az ügyfeleknek, mint a Super Sport 300+, amely 490.48 km/órás végsebességével új rekordot állított fel 2019-ben.
A hagyományos Super Sport egy fokkal talán hozzáférhetőbb is lett a fent említett változatnál, hiszen míg előbbiből mindössze 30-at, addig utóbbiból már 60-at készített a francia gyártó.
Ettől függetlenül továbbra is nagyon szűk az a kör, amelynek lehetősége nyílik vezetni a modellt, ám a korábban Stigként megismert, ma már a DriveTribe-nak dolgozó Ben Collins közöttük van, ugyanis elvihette egy körre a 1600 lóerős teljesítménnyel és 1600 Nm-es csúcsnyomatékkal rendelkező modellt egy körre.
A 8 literes, W16-os blokkal szerelt sportautót persze ő sem vezethette egyedül, ott ült mellette Andy Wallace, a vállalat hivatalos tesztpilótája is, ám ettől függetlenül érdemes megnézni az alábbi videót, amely remekül bemutatja, mitől is olyan különleges ez a modell.
Mindeközben Csehországban valaki összetörte a mindössze öt darabban létező Pagani Zonda C12 S egyikét. A részletekről itt írtunk.