A kínai XPeng például a napokban mutatta be HT Aero névre keresztelt modelljét, melynek elkészítését a vállalathoz köthető Urban Air Mobility vállalta magára.

A cég közleménye szerint a két összehajtható rotorral rendelkező autó képes a függőleges fel- és leszállásra is, ám ezen túlmenően egyelőre nem osztottak meg technikai információkat a modellről.

Annyi biztos, hogy ha minden az XPeng tervei szerint alakul, akkor 2024-ben már a modell sorozatgyártását is megkezdenék, ugyanis elmondásuk szerint a HT Aero teljesen szabályszerűen vehetne részt akár a jelenlegi közúti közlekedésben is.

A vállalathoz kapcsolódó hír még, hogy bemutatták XPilot 3.5 elnevezésű vezetéstámogató rendszerüket is, amit 2022-től kezdődően építenek be modelljeikbe. A rendszer LiDAR és radarszenzorokkal térképezi majd fel a környezetet 3D-ben, így az autó minden egyes körülötte lévő tárgy formájával és mozgásával tisztában lesz.

2023 első felében érkezik majd a rendszer továbbfejlesztett változata is, amely még több hasznos funkcióval kecsegtet a vásárlóknak.


Mindeközben Csehországban valaki összetörte a mindössze öt darabban létező Pagani Zonda C12 S egyikét. A részletekről itt írtunk.