A nagyobb Defenderrel kapcsolatos első pletykák még 2019 júliusában jelentek meg a sajtóban, a Land Rover vezetői azonban csak tavaly márciusban erősítették meg, hogy valóban készülőben van a típus eggyel tágasabb változata.
Bár mindez egyelőre még csak találgatás, jó esély mutatkozik rá, hogy az újdonság a 130-as logót viseli majd magán, amely nemcsak méretben, de számozásban is “felülkerekedne” a kétajtós 90-esen és a négyajtós 110-es verzión.
Az Európai Unió szerzői jogi hivatalától kiszivárgott fotókon jól látható, hogy az eddigi legnagyobb Defender van készülőben, mint ahogy az is, hogy a plusz terület az autó hátsó részére helyeződött. A fotók alapján arra is valószínűsíthető, hogy a Defender 130 megtartja majd a 110-es tengelytáv-méretét (3 022mm), ugyanis az ajtók mérete hasonlónak tűnik ahhoz, mint amivel a 110-es is rendelkezik.
A hossza ugyanakkor egészen biztosan változni fog, és elérheti akár az 5 105 mm-t is, ami érezhető változás lesz a 110-es 5 018 mm-éhez képest. Mivel az extra hosszúság a hátsó tengely mögött lesz megfigyelhető, ez nyilvánvalóan magával hozza azt is, hogy a második és harmadik üléssor a korábbinál kényelmesebb lesz, mint ahogy a csomagtér kapacitása is tovább növekedhet majd.
A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a Defender 130 érkezése 2022 végére tehető, Adrian Mardell pénzügyi vezető szerint pedig Európán kívül Észak Amerikában, Kínában és a Közel-Keleten is számíthatnak majd a megjelenésre.
Mindeközben Csehországban valaki összetörte a mindössze öt darabban létező Pagani Zonda C12 S egyikét. A részletekről itt írtunk.