Egészen pontosan a Vazirani Ekonk 738 kilót nyom, miközben 732 lóerős. Hogy összehasonlítsuk, az együléses modellhez képest egy Mazda MX-5-ös is 300 kilóval nehezebb. Hogy lehet ez? A DiCo nevű, innovatív akkumulátorhűtő technológia a válasz, mely az alapító, Chucky Vazirani szerint „ősi indiai gyártási technikákon” és természetből ellesett módszereken alapul.

A cég hivatalos videójából annyi derül ki, hogy folyadék helyett levegő hűti az akkumulátorokat, valahogy úgy, ahogy az emberek és állatok szabályozzák a testhőmérsékletüket. Emellett azonban az energiaforrás kapacitásáról, tölthetőségéről és hatótávjáról nem kapunk infót.

Az Ekonk az indiai „isteni fény kezdetéről”, avagy az ősrobbanásról lett elnevezve. Villanymotorjai ellenére Vazirani szerint „olyan tiszta, amennyire egy villanyautó lehet.” A mumbai indiai nemzeti tesztpályán a modell 2,54 mp alatt gyorsult százra és 309 km/h volt a végsebessége.

Az Ekonk egy aerodinamikus, szénszálas kasztnit kapott, a kerékívek kiállnak ebből, míg az alacsonyan ülő orron egy LED-csík húzódik. A sofőrt a kocsi jobb oldalán csak egy bukócső védi, se szélvédő, se tető nincs. Hátul négy vízszintes LED-sor található, de a farrész egésze egy nagy diffúzor tulajdonképpen.

Egyelőre nincs információ arról, az Ekonk mikor kerül gyártásba, a Vazirani hivatalos videójában jelzi, hogy nyitottak a gyártókkal való együttműködésre, mondván „Ezt a technológiát meg kell osztanunk a világgal.”


Mindeközben mikor már azt hittük, egy hajszálra van a Tesla Cybertruck a sorozatgyártástól, könnyen lehet, újabb fordulat következik. A részletekről itt írtunk.