Egy autós az M1-es autópályán Lébénybél három autót is összetört, amikor fékezés nélkül nekiment az álló kocsisornak.
A Magyar Közút egyik forgalomfigyelő kamerája is rögzítette a balesetet, melyen látszik, ahogy a belső sávban haladó fehér Audi az utolsó pillanatban a külső sávba rántotta autóját, elkerülve ezzel a balesetet.
A kombi pedig nagy erővel, fékezés nélkül az álló kocsisornak csapódott. A fehér Audi sofőrje Sebestyén Balázsék reggeli műsorába telefonált be, és elmondta, hogy 5 kilométerrel korábban ki volt írva, hogy torlódás van a szakaszon, ezért óvatosan közelítette meg a helyszínt.
Nem sokkal a baleset előtt pedig a visszapillantóból látta, ahogy a bordó autó hatalmas sebességgel közelít, a következő pillanatban pedig már olyan közel volt, hogy gyorsan a füves terület felé vette az irányt. Habár a gyors reakciónak köszönhetően megúszták a balesetet, az az autó, melynek a bordó autó először nekihajtott, felborult.
Mindeközben mikor már azt hittük, egy hajszálra van a Tesla Cybertruck a sorozatgyártástól, könnyen lehet, újabb fordulat következik. A részletekről itt írtunk.