Tízből négy brit szülő szeretné, ha gyermekeik elektromos járművekben vennének vezetési leckéket – derül ki egy új kutatásból. A francia Peugeot autógyártó által készített felmérés azután készült, hogy az Egyesült Királyságban rekordhónapot értek el az elektromos autók eladásai: csak 2021 szeptemberében több mint 32 ezer elektromos autót regisztráltak.

A több mint 1200 ember bevonásával készült felmérés szerint a szülők 40 százaléka szeretné, ha gyermeke elektromos autóval tanulna vezetni. 25 százalékuk pedig azt mondta, hogy gyermekeik "rendszeresen" azzal nyaggatják őket, hogy a fosszilis üzemanyagokról, például a benzinről és a dízelről váltsanak át a nulla kibocsátású elektromos meghajtásra.

A kutatás azonban azt is megállapította, hogy a válaszadók 28 százaléka úgy véli, hogy az elektromos autóval való vezetés megtanulása és a saját autó birtoklása nehezebb lenne, mint egy hagyományos benzin- vagy dízelüzemű autóval.

A felmérés eredményeinek fényében, és hogy "bemutassa" az elektromos járművekkel való vezetéstanulás élményét, a Peugeot egy 10-16 évesekből álló osztálynak adott vezetési órát a Bedford Autodrome-ban. A francia vállalat a fiataloknak profi sofőrök által vezetett, dedikált oktatást tartott, megtanítva nekik, hogyan éljenek együtt egy elektromos autóval.

Miután a gyerekek megtanulták az alapokat, szüleikkel egy elektromos autós versenyen mérkőztek meg egymással, hogy ki tudja a legtöbb hatótávolságot megőrizni egy meghatározott útvonalon. A pálya hat körén a fiatal sofőrök minden újonnan szerzett tudásukat bevetették, és kétszer annyi kilométert takarítottak meg, mint a szüleik.


Mindeközben mikor már azt hittük, egy hajszálra van a Tesla Cybertruck a sorozatgyártástól, könnyen lehet, újabb fordulat következik. A részletekről itt írtunk.