A mohácsi nyomozók 2021. október 19-én gyanúsítottként hallgattak ki egy 32 éves véméndi férfit. A gyanú szerint a férfi előző nap este ellopott egy, az utcán parkoló teherautót, amelyben benne hagyták az indítókulcsot. Pár óra múlva, az M60-as autópálya kozármislenyi lehajtójánál pechére kifogyott az üzemanyag az elkötött járműből, így a rendőrök hamar a nyomára akadtak - írja a Police.hu.

Az intézkedés során az is kiderült, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, mivel vezetési jogosultsága szünetel egy korábbi ittas járművezetés miatt. A vele szemben alkalmazott alkoholszonda pedig ismét pozitív jelzést adott. 

Az egyenruhások a teherautót, a platóján szállított szerszámgépeket, valamint két laptopot is lefoglaltak. A férfit előállították a Mohácsi Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásán beismerte tettét. A nyomozóknak azt is elmondta, hogy miután ellopta a gépkocsit, egy szekszárdi telephelyre ment, a platón talált szerszámgépeket és a laptopokat ugyanis onnan tulajdonította el. A nyomozók a lefoglalt dolgokat visszaadták a tulajdonosaiknak.

Ellene – őrizetbe vétele mellett – lopás miatt nyomoznak a mohácsi rendőrök, és kezdeményezték letartóztatását. A véméndi sofőrrel szemben az engedély nélküli vezetés elkövetése miatt szabálysértési, az ittas járművezetés miatt pedig büntetőeljárás is indult.


Mindeközben előkerült Instagramról egy rakás renderkép, amelyet arról a KD Sport 900-ról készítettek, melyet szovjet Porscheként is ismerhetünk - az autó történetét és a képeket itt lehet megnézni.