Bár az alapja egy GT3-as autó, mely világszerte autóversenyeken vesz részt, a Hoonigan videósorozatban szereplő Bentleynek saját aerodinamikai csomagja, optimalizált hűtése van és négyliteres biturbós V8-asa 862 lóerős. 1370 kilójával ráadásul a pehelysúlyúak közé tartozik, 127 kilóval nyom kevesebbet, mint egy 2019-es Honda Civic Type R.

Sajnos a Pikes Peak egyedi követelményei miatt hiába pokoli gyors a Continental GT, nem gyorsulási versenyre termett. Így a 600 lóerős Civic jobban teljesít ellene, mint azt a 862 lóerő alapján gondolnánk. Az első, 457 méteres, állórajtos gyorsulási versenyen az első métereken úgy tűnik, tarthatja a lépést a Civic, de végül a Bentley simán lehagyja.

Bár nem vita tárgya, hogy a Bentley a kettő közül a gyorsabb, amikor a Hondának van némi előnye és csak 305 méterre van a célvonal, meg tudja tartani az előnyét. Ez azért is lehet persze, mert a Bentley akkumulátora közben meghibásodott, az utolsó, repülőrajtos versenyen már nem is nagyon tudott mit kezdeni a Civic ellen.

Mindenesetre ez érdekes lecke arról, mennyire specifikálva vannak a mai versenyautók és arról is, hogy ma is pontosan ugyanolyan vadak, mint régen.


Mindeközben előkerült Instagramról egy rakás renderkép, amelyet arról a KD Sport 900-ról készítettek, melyet szovjet Porscheként is ismerhetünk - az autó történetét és a képeket itt lehet megnézni.