Úgy tűnik, hogy néhány hiperautó-tulajdonosnak gyakorolnia kell még a parkolást. Egy hónappal azután, hogy egy Bugatti Divo hátramenetben belehajtott egy Mercedes-Benz CLS-be, egy Veyron parkolás közben került „túlságosan közeli” kapcsolatba egy Lamborghini Aventadorral.

Az esetet kamera rögzítette, majd az Instagramon tették közzé a videót, ami így sokakhoz eljutott. A kék Bugatti Veyron sofőrje egyértelműen a hibás, hiszen látható, ahogyan egy szűk parkolóhelyen tolat az autóval. Habár egy járókelő megpróbált közbeavatkozni, hogy megelőzze a balesetet, hiszen arra kérte a sofőrt, hogy állítsa meg az autót, a baj végül bekövetkezett, és az autóritkaság egyenesen egy parkoló Aventadorba tolatott – pontosabban annak jobb hátsó könnyűfém keréktárcsájába.

Mint látható, a Veyron hátsó lökhárítója megkarcolta az Aventador fekete festésű keréktárcsáját. Mindkét hiperautó javításra szorul, és bár a kár nem jelentős, biztosan nem lesz olcsó. Szerencsére a Lamborghini szögletes karosszériáján nem keletkeztek karcolások, így a tulajdonosának csupán a sérült kereket kell majd megjavíttatnia.

A Veyron esetében azonban valószínűleg szakemberre lesz szükség, hogy kijavítsa a lökhárítót csúfító karcolásokat, amelyet újra kell festeni. Vélhetően a Bugattik nem nyújtanak túl jó hátsó kilátást, vagy éppen a vezetőiknek kell jobban odafigyelniük a hiperautó méretére manőverezés közben.

 

Mindeközben valaki megvásárolt egy Chevrolet Camarót, amelyet különféle karosszériaelemekkel egy Ferrarihoz tettek hasonlatossá. Hogy ez hogy sikerült, azt itt lehet megnézni.