A beszámolók szerint még ebben az évben elindulhat a termelés a gyárban, amely még úgyis kitűnik a környezetből, hogy nem hivalkodó. Korábban itt csak fenyő és puszta volt, most azonban az autópálya mellett felépült a Tesla legújabb üzeme, ahol a tervek szerint félmillió autót gyártanak majd egy évben.

A helyet korábban a BMW is kinézte magának, azonban végül mást választott, ennek köszönhette a Tesla, hogy ideiglenes engedélyekkel, a német viszonyokhoz képest rendkívül gyorsan felépülhetett a gyár.

Igaz, Elon Musk lassúnak találta a tempót, többször kritizálta a német bürokráciát az építkezés haladása miatt. A folyamatot végigkísérte a környezetvédők harca, akik szerint az erdőirtás is túlzott környezetkárosítás, emellett egyes állatok élőhelyét veszi el az építkezés, sőt, a vízterheléssel is gondok lehetnek.

A Tesla nem aggódik, eddig minden engedélyt megkapott a cég, de a vízkezeléssel kapcsolatos papírokat még várják. Több környezetvédő elkeserítőnek és felháborítónak tartja, hogy engedélyek nélkül is megvalósulhatott a projekt, ugyanakkor úgy vélik, hogy a gigagyár súlyosan rombolja a környezetet.

A város viszont számos előnyre tehet szert, ugyanis új tűzoltóságot, iskolát és rendelőt is kap, valamint az ingatlanok ára is jelentősen növekedhet, ezen felül a Berlinnel való tömegközlekedési kapcsolatai is javulnak a városnak.

Az érem másik oldala, hogy bizonyára nem marad az a csendes, természetközeli település Grünheide, ami volt. Ettől még a helyi polgármester szerint nem lesz „második Wolfsburg” a városból, azaz nem nő majd meg brutálisan a népesség – erre sem lehetősége, sem akarata nincs a helyieknek – írja az Autopro.

A helyi polgármester szerint a dolgozók nagyjából fele Berlinből érkezik majd, de akár Brandenburg többi részéről, sőt, Lengyelországból is ingázhatnak, és csak a munkások töredéke fog helyben lakni.


Mindeközben bemutattak egy olasz cég által felújított Ferrari Testarossát, amelyen kifejezetten remek munkát sikerült végezni. A részleteket és az autóról készített képeket itt lehet megtekinteni.