A projektet a Porsche történelmi motorsportrészlegénél dolgozó Armin Burger és Traugott Brecht vezették, akik már régóta szerették volna felújítani a kocsit, ami időközben fehérre festve aerodinamikai tesztmodellként szerepelt, másfél éve azonban végre elkezdhettek rajta dolgozni.

Az autó megépítésének eredeti helyszínén, Weissachban láttak munkához, hogy az alváztól a hűtőkig mindent abba az állapotba hozzanak vissza, ahogyan a kocsi 1987-ben Hans-Joachim Stuckkal a volánnál megnyerte az ADAC Würth Szuperkupát.

Burger elmondta, hogy remekül együtt tudtak működni a Porsche többi részlegével és „30 méternél nem kellett messzebb menni szinte semmiért.” Még az eredeti festést tervező Rob Powell is elutazott hozzájuk az eredeti vázlataival.

A felújítás végeztével a Porsche a Porsche Stuckot is meghívta a gyárba, hogy megmutassák neki az elkészült munkát, amit ismét a pályára vihetett: „Ha feltűrném a ruhám ujját, látnátok a libabőrt. Ez az autó rengeteget jelent számomra, valamennyire az én autóm, mert csak én vezettem. Egy ilyen napot nem lehet elfelejteni” – mondta, miután kiszállt.


Mindeközben bemutattak egy olasz cég által felújított Ferrari Testarossát, amelyen kifejezetten remek munkát sikerült végezni. A részleteket és az autóról készített képeket itt lehet megtekinteni.