A Ford Driving Skills for Life néven indított vezetéstechnikai képzés célja, hogy a 18-26 és közötti korosztályt felkészítse az esetleges vészhelyzetekre, azok elhárítására, ugyanis 2021-ben a hazai statisztika szerint a a baleseti okok közül az első helyen a gyorshajtás áll, ezt követi a követési távolság be nem tartása és az elsőbbségadási kötelezettség elmulasztása.

A kezdeményezés 2017-ben jelent meg Magyarországon, és idén szeptember végén újra megrendezésre került a Pólus Center parkolójában, ahol 200 szerencsés fejleszthette a tudását. A helyszínen 4 állomás került kialakításra, amelyek nagyjából 1 órás intervallumban cserélődtek. Mindjárt a bejárathoz közel két Mustang Mach-E és egy Ford Puma várta a résztvevőket.

A második állomáson a vezetéstámogató rendszereket próbálhatták ki, ezek iránt táplált bizalmatlanságot igyekeztek eloszlatni a Ford szakemberei. A tanulók ezúttal egy Ford Fiesta ST volánja mögött kellett, hogy bízzanak az autóban; 20-25 km/h sebbégnél az összes pedál és kormány elengedése után az autó egyenesen a babzsák felé haladt, majd az utolsó métereken, mikor a vezetőülésből már biztosnak tűnt a becsapódás, a jármű hirtelen megállt. Az oktatók szerint ezzel az élménnyel a hátuk mögött a kezdő vezetők nagyobb százalékban bíznak meg az autójukban, de ha tehetik, inkább elkerülik azokat a szituációkat, melyekben már a járműnek kell beavatkoznia – írja az Autonavigator.

A harmadik állomás szórakoztatóra, de egyben ijesztőre is sikerült: a Ford Puma hátsó abroncsait egy speciális műanyag bevonattal látták el, így azok 20 km/h sebesség fölött elvesztették a tapadásukat. Az abroncsok tesztelése után a résztvevők beszélgethettek Hoffer Zsolttal, a Hungarian Police Rallye Team pilótájával, aki szemlátomást szívesen mesélt idei, új versenygépéről, a Ford Fiesta Rally3-asról.

Az utolsó állomáson a résztvevők bátorságát próbálták fejleszteni a vészfékezést illetően. A kialakított pályán egyidőben három Ford Kuga körözött, és a tanulók feladata a padlógázas gyorsítás után egy erőteljes padlófék volt az első szakaszban, míg a második szakaszban a fékezés egy kikerülési manőverrel is bonyolódott.

A nap végén minden résztvevő – a hasznos tudás és a vezetési élmény mellett – névre szóló oklevéllel és ajándékcsomaggal gazdagodott.


Mindeközben a Wheelsandmore bemutatta saját tuningolt Audiját, mely erősebb, mint egy Bugatti Veyron. A részletekről itt írtunk.