A British Automotive Engineering 365 ezer dollárért (113 millió forint) készítette el a különlegességet, melyhez a DB9 Ian Callum és Henrik Fisker által tervezett lemezeket leszedte, és egyedi karbon-elemekkel helyettesítette őket.

A domború formák és a sima fényszórók a 2000-es évek Jaguar F-Type Conceptjére hasonlítanak, míg a motorháztető az 1980-as V8 Vantage modellt idézi, de nem szabad elmenni az autó oldalnézete mellett sem, mivel a tetővonal némiképp differens a többi átalakított részhez képest.

Az autó klasszikus elemének számít azonban az oldalsó légbeömlő és a fűzöttnek tűnő, krómozott felnik, de a három körre osztott hátsó lámpák is.

A Vantare GT ugyanúgy egy szívó V12-essel dolgozik, és a megálmodója, Bradley Walsch szerint ez az autó a DB5 és a DBS közötti hiányzó láncszem. A tervek szerint összesen 10 példányt kívánnak értékesíteni a különlegességből.


Mindeközben a Wheelsandmore bemutatta saját tuningolt Audiját, mely erősebb, mint egy Bugatti Veyron. A részletekről itt írtunk.