“Örömmel jelenthetem be, hogy székhelyünket Austinba, Texasba költöztetjük” - jelentette be Elon Musk, a vállalat vezérigazgatója a Tesla texasi gyárában tartott közgyűlésen.

A hvg.hu a Reuters hírügynökség tudósítására hivatkozva arról számolt be, hogy ezzel a döntéssel a Kalifornia egyik legemblematikusabb cégének székhelye így a jövőben Palo Altó helyett Austin lesz.

A Tesla lépését egyébként már két másik autógyártó is megelőzte, hiszen a Nissan és a Toyota is elköltözött az államból az alacsonyabb adók miatt. Míg a Nissan a tennessee-i Franklinbe, a Toyota a texasi Planóba helyezte át székhelyét.

Musk elsősorban a kaliforniai lakhatási válságot említette meg a költözés okaként, de arról is beszélt, hogy nehezen bővítik a Bay Areaban található székhelyen lévő irodáikat.

A technokirály azonban megnyugtatta a Kaliforniában maradt munkavállalókat, elmondása szerint ugyanis nem arról van szó, hogy a Tesla teljes mértékben elhagyja az államot, hiszen a fremonti gyár megmarad, ráadásul 50 százalékos termelésnövekedést is terveznek az üzemmel kapcsolatban.


Mindeközben a Wheelsandmore bemutatta saját tuningolt Audiját, mely erősebb, mint egy Bugatti Veyron. A részletekről itt írtunk.