A ferdehátúhoz hasonlóan az A-osztályú szedán eleje egy új lökhárítóval gazdagodik, de a hűtőrács és a légbeömlők is változnak. A modellnek volt eddig is a piacon az egyik legalacsonyabb légellenállási együtthatója és gyaníthatóan most is éles különbség lesz az aerodinamikus alapkiszerelés és a sportosabb AMG Line között.

Az első és hátsó fényszórók LED-textúrája is változik, modernebb lesz. A hátsó lökhárító alsó részén és a keréktárcsákon is számítunk változásokra. Kémfotósunk szerint a műszerfal le volt takarva, ami szintén újításokat feltételez. Nem tudjuk, hogy ez új képernyőelhelyezést jelent-e, mint a nagyobb modelleknél, vagy csak egy nagy képernyő lesz-e az MBUX infotainment rendszerrel.

A hajtásláncok terén a faceliftes modell megtarthatja az 1,3-literes négyhengeres benzines és a kétliteres négyhengeres dízeles opciókat a frissített plug-in hibrid és az AMG-nél a kétliteres turbómotor mellett.

Több infónk lesz a frissített A-osztályról a bemutatóhoz közelebb, azaz a következő hónapokban. Az A-osztály szedánváltozata mellett a vonzóbb CLA is elérhető lesz, annak frissítése azonban csak 2023-ban esedékes.


Mindeközben a Wheelsandmore bemutatta saját tuningolt Audiját, mely erősebb, mint egy Bugatti Veyron. A részletekről itt írtunk.