Az autókat darabonként 500 ezer kinás, azaz kb. 42 millió dollárért vették. A vásárlás idején a BBC megjegyezte, hogy Pápua Új-Guinea a térség egyik legszegényebb országa, lakosságuk 40%-a él napi kevesebb mint egy dollárból. Azonban nem csak a magas ár keltett sokakban ellenérzést, hanem az autóválasztás is, ugyanis a Maseratinak nincs képviselete az országban.

A Guardian szerint az autókat egy sri lankai kereskedésben vásárolták és repülővel szállították a szigetországba, hozzácsapva még három Bentley Flying Spurt is. 2015-ben a BMW 200 autót adott el a kormánynak ugyanerre a csúcsra, amit később sikerült továbbértékesíteni, azonban mivel Maserati-kereskedés nincs Pápua Új-Guineában, hiába ígérték a miniszterek, hogy „viszik majd őket, mint a cukrot”, három évvel később még csak kettő darabot adtak el.

Egy évvel a csúcs után nagy volt az ijedség, ugyanis sokan azt hitték, a kormány elvesztette az autókat. Emiatt az akkori pénzügyminiszternek, aki azóta miniszterelnök lett, meg kellett mutatnia a 40 autót újságíróknak, ami meg is történt, csak közben kiderült, hogy további 300, a csúcsra importált autó, köztük Fordok, Mazdák és Toyota Land Cruiserek, valóban eltűnt.

John Pundari, jelenlegi pénzügyminiszter most bejelentette, hogy az autókat akciós áron, 400 ezer kináért (kb. 34 millió forintért) kezdik árulni.


Mindeközben Nagy-Britanniában egy, az üzemanyaghiányon gúnyolódó Tesla-sofőr lett az első számú közellenség egy videója miatt. Hogy mit tett, arról itt lehet bővebben olvasni.