A BMW Csoport és szakmai partnere, a Dürr együtt dolgozta ki azt az új, EcoPaintJet Pro névre keresztelt fényezési eljárást, amellyel vízbázisú alaprétegek és átlátszó fedőrétegek vihetők fel az autóipari lemezfelelületekre - számolt be a Vezess.hu.

A folyamat során precíz robotok irányítják a nagynyomású festéksugarakat, és egyszerre két szín vihető fel tetszőleges elrendezésben, bármilyen felületre. A festéksugarak szélessége 1-50 mm között szabályozható.

Korábban kézzel elhelyezett sablonokra és kitakarásra volt szükség olyan minták, olyan fényezés elkészítéséhez, amely a technológia segítségével extra idő és munkaerő igénybevétele nélkül elvégezhető, ráadásul a festékpazarlásnak is véget vet, ezzel együtt pedig a hulladék mennyiségének is.

Mivel az új technológia egyáltalán nem juttat festéket olyan helyekre, ahol az nem kívánatos, a festékanyaggal és az energiával is takarékosabb. Az eddigi tapasztalatok szerint 7000 üzemóra alatt több mint 6000 MWh energiát takarított meg, így az üzem karbonlábnyoma éves szinten akár 2000 tonnával is csökkenhet.


Mindeközben egy M3-as BMW-be egy holland tuningcég pakolta egy M5-ös V10-es motorját. Ennek eredményét itt lehet megtekinteni.