Még szombat délelőtt kezdtek bele a hídon a munkálatokba, ugyanis muszáj volt kicserélni a hídsarukat. Emiatt viszont le kellett zárni a hidat, ami komoly kellemetlenségeket okozott.

A munkálatok miatt ugyanis 9 kilométeres sor alakult ki a híd előtt, emiatt pedig Soroksár és Szigetszentmiklós között a néhány perces útból két órás rémálom lett.

Palkovics László innovációs miniszter még augusztusban ígérte, hogy csak vasárnap éjjelenként lehet komolyabb forgalomkorlátozással járó munkálatokat végezni.

Ezzel szemben most arra hívták fel a figyelmet, hogy a dugó kialakulásáért a kivitelező volt a hibás, hétvégente így továbbra is lehetnek, valamint lesznek is lezárások.


Azt eddig is sejtettük, hogy egy Bugatti karbantartása igen drága mulatság, most egy videós össze is szedte, mennyibe kerül egy Chiron Pur Sport szervizelése. A részletekről itt írtunk.