A Deutsche Umwelthilfe (DUH), vagyis a legjelentősebb német környezetvédelmi szervezet közleménye szerint úgy véli, hogy a BMW és a Daimler megsértik az “klímavédelemhez való alapvető jogot”, ezért bíróság elé vinnék a két járműgyártót, hogy elérjék, 2030-ig véget vessenek a hagyományos hajtású autók gyártásának.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A DUH és a Greenpeace még szeptember elején jelentette be, hogy panaszt nyújt be a két vállalat ellen a stuttgarti és a müncheni bíróságokhoz. A Volkswagent szintén bíróság elé kívánja vinni a két civil szervezet, ha október végig nem reagálnak a környezetvédelmi szervezetek megkeresésére.

A Kalsruhéban ülésező Szövetségi Alkotmánybíróság tavasszal meghozott döntése alapján Németországban az éghajlatvédelmet alapvető joggá minősítették, és a két környezetvédelmi szervezet közleménye szerint ez a határozat teszi lehetővé, hogy törvényszék elé vigyék az említett autógyártókat.

Az ország legmagasabb bírói testületének határozata nyomán Angela Merkel kormánya így arra kényszerült, hogy sürgősségi eljárás keretében megerősítse Németország éghajlatvédemi céljait és vállalásait.

A Daimler kedden reagált a DUH és a Greenpeace keresetére, és közleményében kifejtette, hogy a vállalat “egyértelműen elfogadta a klímavédelemről szóló párizsi megállapodás célkitűzéseit és az autóipar szén-dioxid-mentesítésének szükségességét.”


Mindeközben a Honda Civic Type R-nak, a világ egyik leggyorsabb elsőkerék-meghajtású ferdehátújának új kihívója akadt a Hyundai Veloster N személyében, küzdelmükről itt írtunk.