A Koenigsegg még 2012-ben mutatta be az Agera S-t olyan piacok számára, ahol nem használják az E85-ös etanolt, amit az Agera R esetében előszeretettel alkalmaznak.

Ezt a példányt az egyedi zöld szénszálas karosszéria, és a rajta megcsillanó napfény látványa teszi különlegessé. Bár azt nem tudjuk, hogy az autó eredeti tulajdonosa mennyit fizetett ezért a külső fényezésért, ez egy hat számjegyű összeg lehetett – dollárban.

A Collecting Cars hirdetése megjegyzi, hogy az autó külsején nincsenek jelentős foltok vagy hibák. Hasonló a helyzet az utastérben is, ahol a fekete bőrbe burkolt, zöld kontrasztos varrással ellátott ülések nagyon kevés kopásnyomot mutatnak. Valójában simán elhinnénk, hogy ez az Agera S még csak most gurult ki a gyárból.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Az Agera S-t egy 5,0 literes, duplaturbós V8-as motor látja el, amely 1030 lóerős teljesítményt és 1099 Nm nyomatékot ad le. Az erőt egy hétfokozatú duplakuplungos sebességváltó és egy elektronikus differenciálmű továbbítja a hátsó kerekekhez. A hiperautó 2,9 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet 7,9 másodperc alatt a 200 km/órás sebességet, a végsebessége pedig meghaladja a 249 km/órát.

A cikk írásakor, alig több mint három nappal az árverés vége előtt a licit meghaladta a 700 000 fontot (957 000 dollár).


Mindeközben a Honda Civic Type R-nak, a világ egyik leggyorsabb elsőkerék-meghajtású ferdehátújának új kihívója akadt a Hyundai Veloster N személyében, küzdelmükről itt írtunk.