Rövidesen készen is lesz az igazi golyóálló technikával kialakított terepjáró, B6-os szintű védelemmel ellátva. Az autók különböző védelmi szintjeit B4-től egészen B8-ig osztályozzák, mely nemzetközi szintű besorolásnak felel meg; golyóálló üveg már a B5-ös szinttől megtalálható a speciális autókban, melyek már egy AK-47-esnek is ellenállnak.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A B6-os szintű védelemmel ellátott autó 36-48 mm vastag páncélozott üveget és 5 mm vastag, karosszériához hegesztett páncélt kap, így jóformán bármilyen kézifegyverrel lőhetnek, sőt kézigránáttal is megdobhatják, vagy akár 5 kg-os aknára is hajthat. Az akna esetében a védelem azonban nem tökéletes, a robbanás erejétől ugyanis az autó felborulhat.

A Land Cruiser 200 is hatalmas népszerűségnek örvendett, így nem kérdés, hogy elkészítik a 300-as páncélozott verzióját is, hiszen utóbbi széria könnyebb, de egyben erősebb is elődjénél. Az SVI a folyamat során egészen fémig bontotta az autót, hogy kiderítsék, mely pontokon szükséges megerősítés.

A páncélozás kompozit anyagokból áll, így a kritikus pontokon is képes ellenállni egy AK-47, R5 vagy R1 gépfegyverek lövedékeinek is. A páncélozott terepjárót a cég szerint 18,6 millió forintnak megfelelő körüli összegért lehet majd beszerezni.


Mindeközben egy brit videósnak olyan élmény adatott, amely nem sokunknak fog az életben: Egy Pagani Zonda F-et próbálhatott ki az Autobahn sebességkorlátozás nélküli szakaszán. Az eredményt itt lehet megtekinteni.