A Seat közleményben tudatta, hogy a chiphiány miatt át kellett dolgozni a foglalkoztatási protokollokat. Mint írták, a szakszervezetekkel már tárgyalásba kezdtek a fizetett szabadságra küldésről, hogy törölni tudjanak majd műszakokat.
(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.
A spanyol gyártó már az idei év első félévében csökkentette egyszer a termelését, majd ezt augusztusban próbálta behozni. Az alkatrészhiány azonban olyan mértékű, hogy részben fel kellett függeszteni a termelést a hónap végén.
Ez azonban nem csak a Seatot érintett, a legtöbb autógyártó világszerte rákényszerült a termelésének csökkentésére vagy akár egyenesen a leállásra. A Volkswagen kalkulációja szerint ez év végéig fog tartani, de nem látszik enyhülni a hiány.
Mindeközben a Magyar Közút egyik kamerája által rögzített hatalmas baleset vált megtekinthetővé, melyben egy teherautó egy feltorlódott kocsisorba rohan bele. A videót itt lehet megnézni.