Gene Berdichevsky, a Sila vezérigazgatója (és a Tesla korábbi mérnöke) szerint a szilíciumos anódok tömeggyártása a legnagyobb áttörés a tecnológiában az elmúlt harminc évben. A Forbes-nak nyilatkozva elmondta, hogy nemcsak egy tudományos áttörésről van szó, hanem egy olyan fejlesztésről, ami sorozatgyártásra is alkalmas, és a jövőben felgyorsíthatja a fejlődést.  


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Nagy szenzáció az is, hogy ugyanolyan anódra lesz szükség a Mercedes vagy a BMW autóiban is, mint amilyen most a mozgáskövető alkalmazásba került, csak többre lesz belőlük szükség.

A Sila szerint a fejlesztésnek köszönhetően húsz százalékkal hatékonyabbak lesznek a jelenlegi lítiumionos akkumulátorok, de a későbbiekben akár negyven százalékra is nőhet ez a szám. Ez megfizethetőbbé teheti az autógyártást és kisebb akkumulátorokkal tudják majd ugyanazt a hatótávot elérni.

A korábban a Teslának dolgozó Berdichevsky több mint 10 éve alapította a céget, mely azóta 900 millió dollárt kapott befektetőktől fejlesztésre. Több nagy amerikai cég és a Daimler is a Sila Nano támogatói között van, sőt, de a BMW partnerei is.


Mindeközben a 62-es úton rögzítették, ahogy egy autós egy filmbe illő manőverrel tér ki egy elé bekanyarodó kamion elől. A videót itt lehet megtekinteni.