A közelmúltban érkezett a bejelentés, hogy a Xiaomi saját autók gyártásába kezdene, ehhez viszont mindenképpen fel fognak használni egy létező vagy már megszűnt márkát, illetve annak gyártási kapacitását.

A Totalcar beszámolója szerint a legújabb pletykák arról árulkodnak, hogy éppen a kínaiak által feltámasztott német márka, a Borgward lehet az, amelynek a pekingi gyárát átvehetik, hogy be tudjon indulni a termelés.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A Borgward még 2015-ben tért vissza a köztudatba a főként teherautókat gyártó kínai Foton Motor által, még egy nagy SUV-jellegű autót is bemutattak, amelyet három másik követett, ám egyik sem aratott elsöprő sikert.

Olyannyira nem, hogy Európában egyáltalán nem kezdték el forgalmazni, míg Kínában sem sikerült kellő autót eladni. A Borgward gyára azonban 180 ezer autó legyártására képes évente, ami tetszés szerint a duplájára is bővíthető.

A Xiaomi így, amennyiben olcsón tud a cég maradékához hozzájutni, nevére is veheti a Borgward autóit. A mobiltelefon-óriás állítólag egy másik gyárat is tervez felhúzni a járvány fészkéül szolgáló Vuhanban, azt kizárólag villanyautók számára.

Mint ismeretes, a Xiaomi a jelenlegi tervek szerint 2024-ben szeretne belépni az autók piacára, első körben évi 900 ezer autó eladásával. Ehhez azonban még további bővítésekre van szükség, hogy meglegyen a kellő gyártási kapacitás.


Mindeközben itt megemlékeztünk a Skoda egyik legzseniálisabb húzásáról a 80-as évek végén, amikor raliautót csináltak a Favoritból.