A későbbiekben tömegtermelésben szándékozzák gyártani akkumulátoraikat az ennek helyszínéül kijelölt Salzgitterben, ahol egy 70 millió eurós (24 milliárd forintos) beruházás keretében kutatóintézetet hoztak létre.

Mint az Autopro is írja, ezzel fontos lépést tettek a saját akkumulátoraik gyártása irányában, melyekkel az a terv, hogy az összes márkáját ellátja akksikkal, hogy a különböző ázsiai partnereiktől függetlenedni tudjanak.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Kísérleti jelleggel már meg is indult az akkumulátor-gyártás, a konszern tervei szerint pedig 2022-re már ezer főt foglalkoztatnának a salzgitteri telephelyen. Jelenleg 500 embert foglalkoztatnak, ebből 160-an dolgoznak a cellák fejlesztésén.

A német óriásvállalat tervei szerint a nagyszériás tömeggyártás 2025-ben venné kezdetét és a költségcsökkentés érdekében a tömegmodellekben egységesen alkalmazható kivitelben gyártanának – ezzel is a céllal az elektromos flotta növelése.

A közelmúltban ráadásul ambíciózus terveket fogalmazott meg a Volkswagen, ugyanis hat akkumulátorgyárat terveznek létrehozni Európa szerte. Svédország már biztos helyszín, valamint a tervek között szerepel egy spanyol, valamint további egy német helyszín kijelölése.


Mindeközben itt megemlékeztünk a Skoda egyik legzseniálisabb húzásáról a 80-as évek végén, amikor raliautót csináltak a Favoritból.