2020 azonos időszakához képest országos szinten 2 százalékkal csökkent a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja (KGFB). Ez Budapesten belül 9 százalékos csökkenés konkrétan, míg „vidéken” egy százalékos növekedés tapasztalható.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Mint a HVG írja, az MNB szerint azért is érdekes ez a változás, mert a fővárosi autókhoz – a járvány forgalom- és kárcsillapító hatásai ellenére – még nem ért el a díjcsökkentés.

A Magyar Nemzeti Bank egyébként korábban úgy döntött, hogy a KFB-díjak és károk alakulását jelző indexet 2021-től kezdve negyedévente közzé fogja tenni.

external_image

Mint a grafikonon is látszik, egyik ilyenen a 2016-os évhez képest hasonlították össze a KGFB átlagdíját, valamint a kárrafordítás mértékét, melyek ugyan eltérő, de növekedő tendenciát mutatnak.

A jegybank felhívta a figyelmet, hogy amennyiben az ügyfél nincs megelégedve a KGFB díjával vagy a szolgáltatás minőségével, a szerződéskötés évfordulóján új szerződés megkötésére van lehetősége.


Mindeközben itt megemlékeztünk a Skoda egyik legzseniálisabb húzásáról a 80-as évek végén, amikor raliautót csináltak a Favoritból.