A hét elején Roberto Cingolani, Olaszország környezetvédelmi átállásért felelős minisztere arról beszélt, az EU-val kötöttek egy alkut, mely lehetővé tenné, hogy a kis példányszámú modelleket gyártó márkák 2035 után is termelhessenek benzines modelleket, akkor ugyanis az egész EU-ban betiltanák ezek értékesítését.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A Müncheni Autószalonon a Porsche vezérigazgatója, Oliver Blume a Bloombergnek jelezte, ennek nem lenne értelme. Szerinte mindenkinek hozzá kell tennie a magáét a klímaváltozás elleni küzdelembe, hiába ad el csak kevés autót a Ferrari vagy a Lamborghini. Emellett a villanyautók teljesítménybeli előnyét is méltatta.

A Porsche és a Lamborghini is a VW-csoport alá tartoznak, előbbi azonban jóval gyorsabban áll át a villanyautókra, mint utóbbi. Ez nem jelenti azt, hogy az olaszok semmit se tennének a klímaváltozás ellen, az Aventador és a Huracán utódai is hibridek lesznek, 2025 után pedig első tisztán elektromos modelljüket is bemutatnák.

A Ferrari szintén villanyosítja kínálatát és annak ellenére teszik ezt, hogy belsőégésű motorjaik évtizedek óta kulcsfontosságú oka annak, hogy valaki Ferrarit vegyen. Az ő első villanyautójuk már 2025 előtt megérkezik.


Mindeközben Ola Källenius, a Daimler vezérigazgatója elég baljós kijelentést tett az autóipart sújtó globális chiphiányról. A részleteket itt lehet elolvasni.