Amikor 2019. novemberében leleplezték, a Tesla azt mondta, 2021-ben már a piacon lesz a Cybertruck. Ehhez képest idei második negyedévi pénzügyi jelentésük ismertetőjekor elmondták, 2022-re tolták a gyártás kezdetét, Elon Musk vezérigazgató pedig most már arról beszél, hogy 2022, végén indulhat a termelés, amely jelentős mértékben csak 2023-ban lesz realizálva.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Musk a híreket egy, a cég összes dolgozóját érintő konferenciahíváson erősítette meg. Azt nem részletezte, hogy melyik hónapban, vagy negyedévben indul el mégis a gyártása.

Bemutatójakor még úgy volt, hogy a Cybertruck lesz az egyik, ha nem a legelső elektromos kisteherautó, azonban úgy tűnik, hogy ezt a címet a Rivian R1T fogja hazavinni, melynek kiszállításai napokon belül indulhatnak. Emellett valószínűleg az első GMC Hummer EV-k és Ford F-150 Lightningok is előbb érnek az ügyfelekhez, mint az első Cybertruckok.

Azonban ahogy a múltban már kiderült, a Tesla ügyfeleik simán kivárják, míg megérkezik az autójuk, ráadásul már több mint egymillió foglaló érkezett a modellre, azaz amikor piacra kerül, így is könnyen letarolhatja az elektromos kisteherautók piacát, legalábbis az első pár évben.


Mindeközben eladósorba került az egyetlen magánkézben lévő Audi R15-ös, az autó, mely a 2000-es évek végén Le Mans-ban képviselte a négygyűrűs márkát. A részletekről itt írtunk.