A kérdéses darab a Royalty Exotic Cars tulajdona volt, 30 nappal ezelőtt vették, ez a cég legdrágább vásárlása volt. Sajnos múlt vasárnap egy ügyfelük nem tudta kézben tartani és rárongyolt egy padkára egy építkezés mellett. Szerencsére senki más nem volt érintett a balesetben és sérülés sem történt, de a Lambo csúnyán összetört.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A videóból látható, hogy az STO hátsó felfüggesztése teljesen szétesett. Az egyik hátsó kerék elég fura szögben beragadt a kerékív alá, míg a másik keréktárcsa megrepedt. A splitteren is van egy repedés, így az egész szénszálas frontpanelt cserélni kell. Az autó alját nem mutatják meg, de valószínűleg a padlólemez is komolyat kapott.

A bérautós cég igazgatója szerint elképzelhetetlen, hogy csak úgy vegyen egy új STO-t, ugyanis nagyon limitált példányszámú. Elmondta, talált egyet, amelyet 620 ezer dollárért, azaz kb. 175 millió forintért árultak, ami közel duplája annak, amiért a Lamborghini piacra dobta. Valószínűleg totálkárossá lesz nyilvánítva az autó.

A Huracan STO-ban egy 5,2-literes V10-es szívómotor van 640 lóerővel és 565 Nm-es nyomatékkal. 43 kilóval könnyebb, mint a Huracán Performante, emellett újratervezett, aerodinamikailag erősebb karosszériával is fel van szerelve.


Mindeközben egy gyüjtőknek szóló aukciós weboldalon egy valódi kuriózum tűnt fel: a McLaren 2011-es Forma-1-es versenyautójának egy tökéletes, de működésképtelen mása. A részletekről itt írtunk.