Mintha a Mercedes-AMG GT-kínálatot eddig nem lett volna elég nehéz követni, a márka még egy modellt hozzácsapott, a – mély levegő – Mercedes-AMG GT 63 S E Performance-t. Az E a nevében jelzi, hogy az AMG első plug-in hibridjéről van szó, amely messze nem azt utolsó.
Mit hozott az új AMG hibrid? Rengeteg lóerőt. A négyliteres biturbós V8-as, a 6,1 kWh-s akkucsomag és a hátsó tengelyen ülő villanymotor 831 lóerőt és 1400 Nm-es nyomatékot kölcsönöznek neki, amivel ő a legerősebb sorozatgyártott AMG valaha.
Az affalterbachi mérnökök a cég Forma-1-e motortervezőivel közösen fejlesztették ki az erős, de ultrakönnyű akkumulátort, mely csupán 89 kilós, de egymaga 204 lóerőt termel. Mivel azonban az erő oltárán feláldozta a cég a hatótávot, mindössze 12 km-t lehet vele megtenni elektromosan, ami azért elég gyenge.
Ezt leszámítva, a GT 63 2,9 mp alatt százon van, amivel gyorsabb, mint a GT Black Series Coupe (3,1 mp), a 200 km/h-t pedig kevesebb, mint 10 mp alatt éri el – ez egy mp-cel marad el a Black Seriestől – és ha valaki talál erre megfelelő útszakaszt – Autobahn -, a GT 63 S E Performance 315 km/h-val is repeszthet.
A GT 53-ból és GT 63-ból ismert vezetési módok mellé egy Electric mód is került, amellyel az S E Performance-t 130 km/h-ig kizárólag az akkumulátor hajtja. A regeneratív fékrendszer négy fokozatot kapott.
(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.
Ahogy a többi AMG GT négyajtós modellnél, úgy a GT 63 S E Performance-nál is elérhető az AMG Ride Control, mely egy állítható légrugós felfüggesztést rejt. Ezek a vezetési módok alatt manuálisan állíthatóak, de automatára is állíthatjuk őket.
Az S E Performance kívül nem nagyon különbözik a sima GT 63-tól, a lökhárító a GT kupétől lesett el dolgokat, a hátsó lökhárítón található töltőport a hátsó lámpák alatt olvad a fémlemezbe, és a 20, illetve 21 colos felnik is újak. Ugyanezek a hasonlóságok vannak az utastérben is, az MBUX infotainment rendszert is átvette.
A Mercedes az árat nem tette közzé egyedül, azonban mivel jövő héten Münchenben az IAA-n is bemutatkozik, vélhetően akkor megtudunk mindent róla. Egyelőre mi nem zárunk ki egy 60 milliós árat sem az év végére már megvásárolható modell esetében.
Mindeközben elkelt egy újabb klasszikus modell, egy 1971-es Lamborghini Miura, mely évtizedekig összetörve porosodott egy műhelyben. Ezután azonban felújították, a többi részletet pedig itt lehet elolvasni.