Mint a HVG is fogalmaz, a Rivian egyelőre a tesztautóival csap magának hírverést, RJ Scaringe vezérigazgató most például a Rivian R1T elektromos pickupnak csinált egy promóvideót.

 

A Rivian egyik zászlóshajójának készülő pickup prototípusát egy vízzel teli medencébe engedték bele, hogy megmutassák, mennyire jól tud ellenállni a merülésnek.Pontosan nem tudni, mekkora volt a vízszint, de nagyjából 1-1.5 méter magasság között lehet az autó adatai és az elmerülése alapján.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az 1.8 méter magas R1T-t szeptemberben próbálhatják először ki a vásárlók, mivel megint halasztották a hivatalos bemutatóját.

A Rivian egyébként nagy ígéretekkel próbál betörni az elektromos autók piacára, de már sikerült az Amazon és a Ford befektetését bevonzani, így eddig kijelenthető, hogy működik a marketing.


Mindeközben elkelt egy újabb klasszikus modell, egy 1971-es Lamborghini Miura, mely évtizedekig összetörve porosodott egy műhelyben. Ezután azonban felújították, a többi részletet pedig itt lehet elolvasni.