A két baleset egy amerikai eseményen történt, úgy néz ki, ugyanazon a pályán, amely egy piros Mustangot már elfogyasztott júliusban. A mostani Mustang egy ötödgenerációs modell, amely egy tuningolt GMC ellen áll rajthoz.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A rajtnál a Mustang kerekei kicsit kipörögnek, de amint ezt leküzdi, elkezd közelíteni ellenfelére. A pálya felénél azonban a hátsó kerekekről eltűnik a tapadás, emiatt a kocsi kicsit balra, majd élesen jobbra vágódik. A sofőr a fékekbe tapos, de ez sem menti meg a betonfalba csapódástól.

Az esetről készített videót Redditen osztották meg, a poszt azt is állítja, hogy pont az előző körben egy másik autónak eldurrant az olajcsöve a jobb oldalon, elárasztva a pályát. A pályamunkások nem valami igényesen takarítottak fel, emiatt veszíthette el az irányítást ilyen könnyedén.

Elég komoly károkat szenvedett a videó alapján a kocsi, az eleje csúnyán felgyűrődött, ráadásul nem ő volt az egyetlen: egy régebbi Chevrolet Camaro is elvesztette az irányítást és a falba csapódott ugyanezen az eseményen, miután megcsúszott az olajon.


Mindeközben Magyarországon is megjelent az új Mercedes S580-as, amelynek kezdőára is igen tetemes. A részletekről itt írtunk.