Az IAA Nemzetközi Autószalon fennállása során először Münchenben lesz megrendezve szeptember 7. és 12. között. 1952 óta Frankfurt Am Main adott neki otthon, de, ahogy az autóipar is, a dolgok változnak. Mik lesznek majd ott? Egyelőre nem tudni, még azt sem, mely márkák látogatnak el oda, úgyhogy inkább a múltba tekintünk.

Azokra az időkre emlékezünk, amikor egy ilyen esemény akkora tömegeket vonzott, hogy a rendőrségnek kellett közbeavatkoznia, és amikor minden autórajongó évének csúcspontja az IAA volt. Sokuk emlékszik majd valamire, amibe egyből beleszeretett, ezért készítettünk egy listát a számunkra legkülönlegesebb, itt bemutatott autókról.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


A lista teljesen szubjektív: választhattuk volna a Mercedes C 111-et, a W 126-ot, a BMW 2002 Turbót és a Lancia Deltát is. Az első nyolcas BMW-t és az Audi A2-est is hatalmas figyelem kísérte. Emellett válogatásunkat időrendbe is raktuk.

Az IAA Mobility Open Space a város közepén ingyenesen megtekinthető. Aki az előadásokat szeretné megtekinteni, annak a kiállítás kezdetéig 20 euró a felnőttjegy, utána 25. A gyerekjegy 10 euró, míg a két felnőttre és egy gyerekre szabott családi jegy 49 euróba kerül.

1951: Mercedes 300

Mercedes 300 negyed (1951)

Az új Mercedes 300-as hamar az 1951-es IAA sztárja lett: hat henger, 115 lóerő és 160 km/h-s végsebesség! A drága luxusszedánt később csak Adenauer Mercedesként emlegették. A legtöbb látogató, aki maximum egy motort engedhetett meg magának, mintha egy repülő csészealjat látott volna. Mai szemmel nézve egy igen diszkrét bemutatót tartottak, de akkoriban ez volt a megszokott.

1955: BMW 507

BMW 507 NEGYED (1955)

A BMW-nek nem volt valami sok pénze az 50-es években, de az IAA-csomagjaiba került egy hatalmas durranás. Az 1955-ös IAA-n mutatták be a Mercedes 300 SL legnagyobb riválisát, az 507-est. Az ára egy családi házéval vetekedett és igen ritka is maradt, csak 254-et építettek. A Mercedes 300 SL-ből ehhez képest 3258 készült, mivel minden verziót tömeggyártottak. Az 507-est Elvis Presley tette legendássá, akinek BMW-jét ma a BMW Museumban lehet megnézni.

1963: Mercedes 600

Mercedes 600 negyed (1963)

Ahogy a 300-assal 12 évvel korábban, a Mercedes a 600-assal ismét feltette a pontot az IAA I-jére. A 600-as 250 lóerős V8-asával megmutatta, mit lehet elérni a luxusautók között. Például vákuum segítségével automatán záródott a csomagtartó, ami a bogárhátú-rajok országában hihetetlen volt. A 600-ast annyian rohantak megtekinteni, hogy a rendőrnek kellett megerősíteni a kordont körülötte.

1963: Porsche 901

Porsche 901 negyed (1963)

A Porsche az 1963-as IAA-n mutatta be még 901-es néven történelme legfontosabb modelljét, melyet ma 911-ként ismerünk. A képen még az 1964-es Genfi Autószalonon láthatjuk, amikor továbbra is 901-es volt, fél évvel később, novemberben váltottak nevet, miután a Peugeot nyomást gyakorolt rájuk.

1965: Opel Kadett B

Opel Kadett B (1965)

A legnagyobb slágerek néha a semmiből tűnnek fel. Az 1965-ös IAA-n bemutatott Opel Kadett B pedig instant belopta magát mindenki szívébe és pénztárcájába. Itt egy későbbi verziót láthatunk. A márka elég magabiztosan, csupán „Az Autó”-szlogennel reklámozta, nem véletlenül, hiszen 1973-ig 2,7 millió darab készült el.

1967: NSU Ro 80

NSU Ro 80 (1967)

Az 1967-es IAA szenzációja az NSU volt, mely addig kisautókat épített, így a Ro 80-nal mindenkit megleptek. Futurisztikus dizájnja és 115 lóerős Wankel-motorja rabul ejtette a nézőket. Ennek ellenére a következő tíz évben csak 37400 kelt el belőle. Amikor 1977-ben elkaszálták, az IAA-n már az üzemanyagfogyasztásról és az autók biztonságáról szólt az IAA.

1983: VW Golf II

VW Golf II (1983)

Ahogy az Opel Kadett B, úgy húsz év múlva a Volkswagen Golf sem külsejével nyerte el az embereket. Hosszú élettartama és szívóssága miatt azonban legendává vált. A motorkínálat egy 54 lóerős dízeles szívómotortól a 210 lóerős G60 Limitedig terjedt. 1992 végéig több mint 6,3 millió darab gurult le a gyártósorról, ezek egy részét ma is látni az utakon.

1989: Opel Calibra

Opel Calibra negyed (1989)

Az Opel Manta méltó utóda volt a Calibra, mely nagy felfordulást okozott az 1989-es IAA-n. Ennek oka, hogy a szélcsatornában 0,26-os légellenállási együtthatót állapítottak meg nála, ami ekkor világrekord volt. Szemrevaló dizájnján túl a látogatókat roppant keskeny fényszórója is lenyűgözte. 1997-ig gyártották, de utódot nem kapott.

1997: Mercedes A-Klasse

Mercedes A osztály (1997)

1997-ben, amikor az autóbemutatók még meglepetésként hatottak, az 1997-es IAA látogatóit sokkolta az új Mercedes-Benz A-osztály. Háromágú csillagos autó még nem volt ilyen kicsi. 1993-ban a Vision A 93 tanulmány már tesztelte ezeket a vizeket. Az ámulat nem tartott sokáig: a bemutató után nem sokkal hatalmas botrányt kavart, amikor a hiperbiztonságosnak mondott kocsi konkrétan felborult egy jávorszarvas-teszten.

2019: VW ID.3

VW ID.3 (2019)

Az utolsó frankfurti IAA-nak is volt egy különleges pontja: a VW bemutatta az ID.3-at, a márka első, függetlenül fejlesztett villanyautóját, saját platformmal. Egyértelmű jel volt ez a cégóriástól, amely milliárdokat ölt a villanyosítási projektbe. Vélhetően ez a téma fogja uralni a 2021-es Müncheni Autószalont is.


Mindeközben Magyarországon is megjelent az új Mercedes S580-as, amelynek kezdőára is igen tetemes. A részletekről itt írtunk.