A tanulmányt ugyanakkor árnyalhatja, hogy maga a Tesla készítette a jelentést, amelyben kijött az eredmény, hogy a benzines és dízeles autók tizenegyszer nagyobb valószínűséggel fognak lángra kapni, mint a Tesla villanyautói.
(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)
Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.
A jelentés szerint 2012 és 2020 között 205 millió mérföldenként gyulladt ki egy Tesla, miközben az Egyesült Államokban ez a szám a belső égésű motoros autók esetében 19 millió mérföldenként egy.
A jelentésben a Nemzeti Tűzvédelmi Szervezet (NFPA) és az amerikai közlekedési minisztérium adataira hivatkoznak, azonban a tényleges adatokat nem hivatkozták le megfelelően – írja az ausztrál Drive autósportál.
A Tesla ezen felül nem vette számításba az adatelemzésnél a járművek korát, amely fontos tényező lenne, ugyanis a Tesla mindössze öt év árul jelentősebb volumenben villanyautókat. Ráadásul az idősebb autók esetében mindig nagyobb a valószínűsége a tűznek.
A Tesla szempontjából azonban így sem egyszerűen védhető a dolog, mivel a legtöbbször így is ők kerültek a hírekbe a tűzesetekkel. Egyes becslések szerint ráadásul egy elektromos autó akkumulátorának eloltásához akár 150 ezer liter vizet is fel kell használni, míg egy dízelautó kigyulladása esetében elég 500-1000 liter víz.
Mindeközben Magyarországon is megjelent az új Mercedes S580-as, amelynek kezdőára is igen tetemes. A részletekről itt írtunk.