Egy rengeteg lóerőt megmozgató gyorsulási versenyt élvezet nézni, pláne részt venni benne. Sajnos utóbbi itt csak a CarWow stábjának adatott meg, de szerencsére elhozták nekünk is az élményt, amit három, ezer lóerő feletti modell küzdelme nyújt: A Nissan GT-R-é, az Audi R8-é és a McLaren 720S-é.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Mat Watson ül a három közül a legerősebben, a GT-R-ben, mely 2015-ben még 545 lóerővel gurult ki a gyárból, de többé nem: 3,8-literes motorját 4,1-literesre bővítették, két, a gyárinál sokkal nagyobb turbóval és hat hengerrel, így 1600 lóerőre és 1500 Nm-re nőttek számai, aminek kezeléséhez a váltót is át kellett építeni. 1750 kilót nyom.

A következő az R8-as, amelynek 5,2-literes V10-eséhez két turbót is csaptak, más átalakításokkal együtt, így már 1200 lóerős és 930 Nm-es. Ez jóval kevesebb, mint amit a GT-R tud, de 1650 kilójával a súlyelőny az Audinál van és váltója is gyorsabb.

A McLaren 720S érdekes eset. 1400 kilóval a legkönnyebb a három közül, de 1100 lóereje és 950 Nm-es nyomatéka a leggyengébbnek minősül. Váltója nagyon gyors, de csak hátsókerék-meghajtású.

Két versenyt futnak és meglepő módon mindkettőt a GT-R nyerte, holott erejét levitték 1400 lóerőre. Az Audi jól rajtolt, de lehagyták, a McLaren pedig nem nagyon tud beleszólni a dologba. A repülőrajtos futamon Godzilla a teljes erejét használja, ám a váltó gyengeségei miatt az R8-as meg tudta előzni. A fékteszten nincs meglepetés, a legkönnyebb autó, a McLaren 720S nyert.


Mindeközben az éppen, hogy bemutatott új Lamborghini Countach egyik első példányát már meg is padkázták, itt található videó az esetről.