A Defender 130-nak nem lesz hosszabb a tengelytávja, inkább a hátsó tengely mögötti részt növeli a Land Rover. A nyolcszemélyes autó harmadik sorában lesz így nagyobb a lábtér. A 110 is kapható harmadik, a padlóból nyitható üléssorral, ott azonban max. gyerekek férnek el kényelmesen, ezt orvosolná a világszerte értékesített Defender 130.

A fenti képek az autó európai tesztjein készültek. Hátra messze jobban kilóg a modell, mint a 110-es. Bár az álca sok elemet nem rejt, az a kérdés fennmarad a láttán, hogy meghagyja-e a 110-es szafariablakait.


(Legfrissebb autós híreinket itt érheted el, amennyiben pedig a motorsport témakör érdekel, ide navigálj.)

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a friss hírekről, kövesd Facebook-oldalunkat is, amit ezen a linken keresztül érhetsz el.


Egy 2019-ben kiszivárgott belső prezentációnak hála tudjuk, hogy a Defender 130 5100 mm hosszú lesz 3022 mm-es tengelytávval. Utóbbi megegyezik a Defender 110 számaival, a Defender 130 azonban 342 mm-rel hosszabb.

A 130-as bemutatóját eredetileg 2020-ra tervezték, azaz legalább két évet késni fog, várhatóan a 90-es és a 100-as hajtásláncait fogja átvenni, szóval lesz enyhehibrid, plug-in hibrid és V8-as is, amely a pletykák szerint egy BMW-től szerzett 600 lóerős egység lesz.


Mindeközben a Nissan végre bemutatta a Z sportkocsi legújabb generációját, mely egyszerűen Nissan Z névre hallgat. Minden egyéb tudnivalót leírtunk itt.